Katinka lányommal dugtuk össze fejünket Apámék Aranylakodalma alkalmából rendezett fényképeszkedésen.
2007. október 1., hétfő
Szalmakutya alkuja
A nyarak pár éven át ugyanazzal az édes-bús eseménnyel kezdődtek. Anyám
kopaszra akarta vágatni bozontom én pedig azt mondtam úgy fogok ordítani, hogy nem tudják majd levágni. Üvölteni kétségtelenül hatásosan tudtam. A város, ahol ekkor éltünk Sztálinváros volt. Nagy boldogságomra megnyílt A Könyvesbolt a Vasmű úton és ha arra jártunk szinte rátapadtam a kirakatára. Anyámat megsegítette a véletlen, mert rádöbbent, hogy könyvért bármire rávehet. Elmaradt az üvöltés. Cseppet sem izgatott a kopaszságomat röhögve csúfoló gyerek had, hiszen amikor egy könyvet lapoztam semmiféle hang nem jutott el hozzám. Még a haj nyíró zizegése sem. A testvéreimet kerestem. Sokszor éreztem, hogy biztonságos közelükben vagyok, ha olvasok.
A fotó 1957-ben készült, én négy éves vagyok és már megkaptam a könyvet.Egyáltalán nem véletlen, hogy az ujjam a könyv lapjai közé dugtam.Természetesen nem ismertem még a betűket. A 4 éves gyermek számára az a tudás amit eleve magával hoz az érzékszervi élményeken keresztül újra felidézhető. Hát, tudom, hogy ez nem magyarul van. Helyette arra kérlek benneteket felnőttek, akik nem vagytok ismét négy évesek, hogy higgyétek el: amikor az ember megfogja a papírt "buta gyerekként ", akkor attól az emlékezésnek olyan árama indul el, amit semmiképpen nem tud neked átadni, mert nem kötődik időhöz. Hol is kezdje el a mesélést a dolgokról, hiszen annyi lenne, hogy amire a végére érne már öt éves lenne. De képzelj el egy filmet amit olyan felgyorsítva vetítenek le számodra, hogy csak egy fény villanás lesz belőle. Régen ezt tudtad olvasni. Most ebben a testben és itt ezen a helyen egy érzés marad meg a dolgok után, ami a szavak helyett magatartásban fog megnyilvánulni. Minden "buta gyerek" megtalálja az ő matériáját, és lehet hogy ez a föld lesz. Homokban, sárban akar majd turkálni. szeretné magára kenni és belefekszik, kezét mélyre túrja. Miért hiszitek el egy vak felnőttnek, hogy tud olvasni az ujjaival és miért nem hagyjátok, hogy a gyermek "elolvassa ujjaival" ami élővé teszi számára belső raktára kincseit ? Aztán meg miért gondoljátok, hogy van értelmes válasz arra amikor ráförmedtek: Most miért csinálod ezt, nézd meg hogy összekoszoltad magadat ?! Mit mondhatna a gyermek a hely és idő nélküli élmény világról, annak aki elfelejtette? Inkább arra kérlek hunyd le szemed és dugjátok össze fejeteket, dimenziókat félretéve...
Ma is úgy választok könyvet pl. vásárláskor, hogy a egy számomra kellemes laza kéz tartással végig húzom ujjaim az sorakozó könyveken.
Aztán önálló lakást kaptak Szüleim és nyílván nincs abban semmi különös, hogy a könyvesbolt melletti lépcsőház egyik emeletére költöztünk. Akkoriban nem volt több könyvesbolt a városban. Ma is itt van a lakásunk. A város azóta Dunaújváros lett, a könyvesbolt csődbe ment és 4 éve papír írószer van a helyén.
kopaszra akarta vágatni bozontom én pedig azt mondtam úgy fogok ordítani, hogy nem tudják majd levágni. Üvölteni kétségtelenül hatásosan tudtam. A város, ahol ekkor éltünk Sztálinváros volt. Nagy boldogságomra megnyílt A Könyvesbolt a Vasmű úton és ha arra jártunk szinte rátapadtam a kirakatára. Anyámat megsegítette a véletlen, mert rádöbbent, hogy könyvért bármire rávehet. Elmaradt az üvöltés. Cseppet sem izgatott a kopaszságomat röhögve csúfoló gyerek had, hiszen amikor egy könyvet lapoztam semmiféle hang nem jutott el hozzám. Még a haj nyíró zizegése sem. A testvéreimet kerestem. Sokszor éreztem, hogy biztonságos közelükben vagyok, ha olvasok.A fotó 1957-ben készült, én négy éves vagyok és már megkaptam a könyvet.Egyáltalán nem véletlen, hogy az ujjam a könyv lapjai közé dugtam.Természetesen nem ismertem még a betűket. A 4 éves gyermek számára az a tudás amit eleve magával hoz az érzékszervi élményeken keresztül újra felidézhető. Hát, tudom, hogy ez nem magyarul van. Helyette arra kérlek benneteket felnőttek, akik nem vagytok ismét négy évesek, hogy higgyétek el: amikor az ember megfogja a papírt "buta gyerekként ", akkor attól az emlékezésnek olyan árama indul el, amit semmiképpen nem tud neked átadni, mert nem kötődik időhöz. Hol is kezdje el a mesélést a dolgokról, hiszen annyi lenne, hogy amire a végére érne már öt éves lenne. De képzelj el egy filmet amit olyan felgyorsítva vetítenek le számodra, hogy csak egy fény villanás lesz belőle. Régen ezt tudtad olvasni. Most ebben a testben és itt ezen a helyen egy érzés marad meg a dolgok után, ami a szavak helyett magatartásban fog megnyilvánulni. Minden "buta gyerek" megtalálja az ő matériáját, és lehet hogy ez a föld lesz. Homokban, sárban akar majd turkálni. szeretné magára kenni és belefekszik, kezét mélyre túrja. Miért hiszitek el egy vak felnőttnek, hogy tud olvasni az ujjaival és miért nem hagyjátok, hogy a gyermek "elolvassa ujjaival" ami élővé teszi számára belső raktára kincseit ? Aztán meg miért gondoljátok, hogy van értelmes válasz arra amikor ráförmedtek: Most miért csinálod ezt, nézd meg hogy összekoszoltad magadat ?! Mit mondhatna a gyermek a hely és idő nélküli élmény világról, annak aki elfelejtette? Inkább arra kérlek hunyd le szemed és dugjátok össze fejeteket, dimenziókat félretéve...
Ma is úgy választok könyvet pl. vásárláskor, hogy a egy számomra kellemes laza kéz tartással végig húzom ujjaim az sorakozó könyveken.
Aztán önálló lakást kaptak Szüleim és nyílván nincs abban semmi különös, hogy a könyvesbolt melletti lépcsőház egyik emeletére költöztünk. Akkoriban nem volt több könyvesbolt a városban. Ma is itt van a lakásunk. A város azóta Dunaújváros lett, a könyvesbolt csődbe ment és 4 éve papír írószer van a helyén.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)