Anyám szerint Juditka állandóan az ágyamnál ücsörgött. Őt ez nagyon aggasztotta. Elmondása szerint ,korábban sosem kérdezősködőtt nővérem arról miért más az ő keze mint a többi gyereké, de megszületésem után ezzel nagyon sokat foglalkozott. Naphosszatt ott volt az ágyamnál és nézegettt engem. Sosem tudott volna olyan képet készíteni mint ami itt látható ,mert ujjai nem váltak el egymástól. Ő négy éves volt én egy, amikor meghalt. Anyám a háztartási munkában rohangálva néha ránk nézett kérdő tekintettel: minden rendben van ? Így aztán elég felületes tapasztalatai lettek arról, ami valójában történt Juditka és köztem. Nem csak üldögélt az ágyam mellett, hanem kezét rám tette, próbált megsimogatni és hihetetlenül erős érzelmeket, gondolatokat adott át
nekem nap mint nap. Tudom, hogy az általános felfogás szerint az egy éves gyermekkel az etetésen és dögönyözésen kívül nem nagyon lehet mást kezdeni. Ez nincs így. Juditka szerencsére nem volt ilyen "okos" és azért mert még csak egy éves voltam ,nem kezelt úgy engem mint egy értelmi fogyatékost" szokás a világban. Ezért szeretném, most elmondani, akkor is ha elszáll a szó a semmibe mindazt amire tanított.
A gyermek hálás azért a testért amit kapott,és eredendő öröm számára, hogy beléphet a világba vele. Minden nyugtalanság, rettegés, a megalázottság érzése teljesen idegen tőle. A külső világ ülteti ezt el belé . Juditka szerette a kezeit,úgy ahogy voltak. Amikor pólyámra helyezte , forróság áradt felém és sokkal több szeretet mint amit Anyámtól valaha is kaptam. Csodálatos erőket hordoztak ezek a kezek.Nem tiltakozott az ellen, hogy műtétekre hurcolták, mert látta, hogy ez mennyire fontos a szüleinknek. Anyám horrorisz
tikus erővel adta elő, hogy egy alkalommal ollót dugott nővérem a rácsok közé, szerint nyilvánvalóan le akarta vágni az én ujjaimat. Ez persze csacsiság és egy percre sem hittem el neki, de nem is vitatkoztam. Anyám kiválóan tudott mesélni. A valósághoz sokkal közelebb áll az a film, amit már felnőtt fejjel láttam és a címe Ollókezű Edvárd .(akit érdekel járjon utána..) A pszichológia, nem kevéssé M.Montessori csodálatos kutatásának elkezdte felfedezni a gyermekek képességeit az első években. Ami akkor történik, a gyermek tudatalattijába ívódik bele nagyon mélyen.Tudnivaló, hogy a tudattalatihoz képeken át vezet az út, és ami itt van azt egész életünkön át bármikor használatba vehetünk. Szerencsés vagyok, hogy olyan csodálatos nővérem volt aki ágyamhoz ült és kincsekel árasztotta el a "tudattalatti kamráit". Nem ritkán esett meg velem, hogy vonaton, vagy egy park padján üldögélve egyszer csak fogyatékos gyermek dörgölődött hozzám , vagy mászott az ölembe akit azelőtt sosem láttam. Az legalább olyan sokszor, hogy a fülembe súgta valaki, amikor önfeledt kacagással játszodtunk egy gyermekkel -- ugye milyen aranyos, pedig tudod van az a problémája . Én nem egyszer csak erre néztem meg jobban a gyermeket, mostmár a "többség" szemüvegét feltéve, hogy miröl is van szó, Mivel addig észre sem vettem ,hogy "probléma" lenne. Mindenkinek joga van fogyatékossága kihívásaihoz, mert ERŐT is kap a fogyatékossággal együtt. A legtöbbet akkor tehetjük érte, ha bízunk ebben az erőben és támogatjuk megelevenedését. Ez a másfajta szemüveg- ami valójában nincs is- és ami megmutatja, hogy mindnyájan fogyatékosok vagyunk, másrészt amin át mindneki éppen úgy jó ahogy őt a menny és föld szeretete hordozza itt - JUDITKA AJÁNDÉKA..
