Juditka volt a nővérem. Találkozásunk tűnékeny volt. Ő mindössze négy éves én alig egy, amikor elkészült róla az a fotó ami a ravatalon mutatja. Körötte liliomok. Ez is megporosodott kép. Anyám olykor megmutatta, de sosem váltott ki belőlem semmiféle érzelmet. Szépek voltak a liliomok. Ami szinte naponta borzolt az egy másik fotográfia volt. Ott függött a falon. A nővérem rongyból készült de szép nagyocska babát tartott az egyik kezében. Pontosabban kicsavart karral lógott a baba az oldalán. Nővéremen szép fodros ruha, vakitóan fehér gallér és a másik keze a ruhái redői között bújt meg. Szeme csodálatosan, ragyogóan kéklett, haja méz sárga, bőre alabástrom. Nagyon szép kislány volt. Mindenki arról kezdett történeteket mesélni a közeli rokonságban , ha szóba került milyen okos volt. Anyám nővére szerint olyan volt mint egy kisöreg. Mindenhez felnőttként és csuda okos dolgokat kijelentve közeledett.
Bezzeg a Juditka..!!! Ez a mondat mindennapos volt apró gyerek koromban. Anyám gyakran érezte úgy hogy közölnie kell a világgal és persze velem, hogy neki rendkívüli gyermeke született egykoron, akinek ez itten - mármint én- a nyomába sem érhet .
Amikor néhány napja levettem a falról a képet, a megüresedett lakásban az albérlő jelöltre várva, talán valamiféle elégtételt, vagy ellenséges borzongást kelelt volna éreznem Juditka iránt? Nem így volt. De Juditka és én - ez már egy másik történet.. Nemrég Kácsra utazva kitérőt tettem Zemplénbe szülő városomba és elmentem a temetőbe, Juditka sírjához. Ismét az a megfoghatatlan szomorúság járt át ami legelőször amikor felnőttként ennél a sírnál jártam. A feliraton világosan olvasható: Kövesdi Julianna. Juditka sosem létezett. Juliska volt aki szaladgált Anyám szoknyája körül. A névadás teljesen egyszerű logika szerint történt Apámnál. Az első leány édesanyja a második majd a nővére nevét fogja viselni.
A mindennapos Juditka idézésnek, váratlan esemény vetett véget. Anyám legfiatalabb testvérénél Árpádnál kislány született,. Egy városban laktak velünk és természetesen amint lehetet elmentünk meglátogatni a lánykát. Ez Anyám szigorú elvei szerint történt vagyis meg kellett várni, amíg eltelik pár hét, nehogy megfertőzzük a kicsit. Aztán végre elmehettünk. Anyám csinos ajándékcsomagot csinált amit megérkezve nagy örömmel fogadtak, de kérték várjunk picit, amíg felébred a lányka. Jókedvű beszélgetésünk gőgicsélés szakította meg. Anyám habtiszta zsebkendőjéért nyúlt, amit arca elé tartott nehogy megfertőzze a kicsit és át mentünk a másik szobába. Én az ajtó félfánank dőlve figyeltem. Láttam, hogy Anyám görcsösen szorítja arcához a kendőt és egyetlen szót sem szól. A szülők boldogan árasztják magukból a történeteket, aztán kikapták a kiságyból a gyermeket, aki gőgicsélve nézelődött. Ekkor én merevedtem meg .A kislány olyan módon hasonlított Juditkára, hogy képtelen vagyok ezt elég hitelesen visszaadni. Dobolt a halántékom a belső nyugtalanságtól és szokott rosszaságommal elkezdtem nyafogni, hogy menjünk már haza!!!
Otthon Anyám azonnal bement a szobába és fojtottan néha feltörő hörgéseket hallatva zokogott. Nem akart sírni. Miért, Istenem mért mondta néha nyögve. Mikor résnyire nyitottam az ajtót láttam hogy ül a fotelben és ökölbe szorított kezeit néha a mellére szorítja aztán megpihenteti maga mellett a következő mozdulatig. Mikor meglátta hogy leskelődöm intett, hogy menjek el. A legjobban ökölbe szorított kezére emlékszem. Tudom, hogy a legjobban ez fájt neki. A Juditka hasonmásaként gügyögő gyermek, gyönyörűségesen gömbölyű ujjakkal, egészséges kezekkel született. Az én nővérem súlyos fejlődési rendellenességgel jött világra.Kezei eldeformálódtak, ujjaiból néhány összenőtt.Kacska kezűnek mondták ezt arrafelé. Sok műtét sem tudott javítani helyzetén, Ezért dugta kis kezét ruhái redőibe és ezért nem tudta megfogni úgy a rongybabát, hogy az ne lógjon esetlenül amikor fotózzák a műteremben.
Ettől a naptól elmaradt a riogatás Juditkával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése