Évekig utaztam Svájcba a Genfi tó partjára évente legalább egyszer.Mintha valami láthatatlan kötelékkel kötötte volna át a derekamat; és amikor ez fontos volt odavonszolt volna a kötelékkel magához.. A képen az a város ahova a vonat érkezett. Montreux. A hegyek olyan védelmezően ölelik, hogy akkor is pompáznak a virágok, amikor máshol mindent hó borít. Egyszerűen elbódulsz és a szépségtől, úgy érzed nem valóságos ami körülvesz annyira szép.
Aki Szalmakutyaként utazgat, annyit már magával hoz amikor megszületik, hogy éber megfigyelését rövid időre tudja elveszíteni, aztán visszanyeri.. Mindenki ismeri ezt az éber megfigyelő helyzetet, aki legalább egyszer rácsodálkozott tükörképére: Ez lennék én?
Az utazások sok anyagi áldozattal és fáradozással jártak. Minden alkalommal úgy végződött, hogy Szalmakutya elhatározta nem jön többet csak ha hívják, kivéve az utolsó utazást.. Az utolsó utazás, már nem volt elválás és Szalmakutya megértette, hogy a semmi sincs körötte Svájcban, ami ne lenne meg Magyarországon. A Genfi tó és a Balaton nem változott, testvérek. A Balaton északi szikláiban ugyanaz az üzenet él amit a Genfi tó hegyei őriznek. Az emberekben van különbség, akiknek ezt meg kell újra látni és hallani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése