Szalmakutya alkuja

A nyarak pár éven át ugyanazzal az édes-bús eseménnyel kezdődtek. Anyám kopaszra akarta vágatni bozontom én pedig azt mondtam úgy fogok ordítani, hogy nem tudják majd levágni. Üvölteni kétségtelenül hatásosan tudtam. A város, ahol ekkor éltünk Sztálinváros volt. Nagy boldogságomra megnyílt A Könyvesbolt a Vasmű úton és ha arra jártunk szinte rátapadtam a kirakatára. Anyámat megsegítette a véletlen, mert rádöbbent, hogy könyvért bármire rávehet. Elmaradt az üvöltés. Cseppet sem izgatott a kopaszságomat röhögve csúfoló gyerek had, hiszen amikor egy könyvet lapoztam semmiféle hang nem jutott el hozzám. Még a haj nyíró zizegése sem. A testvéreimet kerestem. Sokszor éreztem, hogy biztonságos közelükben vagyok, ha olvasok.

A fotó 1957-ben készült, én négy éves vagyok és már megkaptam a könyvet.Egyáltalán nem véletlen, hogy az ujjam a könyv lapjai közé dugtam.Természetesen nem ismertem még a betűket. A 4 éves gyermek számára az a tudás amit eleve magával hoz az érzékszervi élményeken keresztül újra felidézhető. Hát, tudom, hogy ez nem magyarul van. Helyette arra kérlek benneteket felnőttek, akik nem vagytok ismét négy évesek, hogy higgyétek el: amikor az ember megfogja a papírt "buta gyerekként ", akkor attól az emlékezésnek olyan árama indul el, amit semmiképpen nem tud neked átadni, mert nem kötődik időhöz. Hol is kezdje el a mesélést a dolgokról, hiszen annyi lenne, hogy amire a végére érne már öt éves lenne. De képzelj el egy filmet amit olyan felgyorsítva vetítenek le számodra, hogy csak egy fény villanás lesz belőle. Régen ezt tudtad olvasni. Most ebben a testben és itt ezen a helyen egy érzés marad meg a dolgok után, ami a szavak helyett magatartásban fog megnyilvánulni. Minden "buta gyerek" megtalálja az ő matériáját, és lehet hogy ez a föld lesz. Homokban, sárban akar majd turkálni. szeretné magára kenni és belefekszik, kezét mélyre túrja. Miért hiszitek el egy vak felnőttnek, hogy tud olvasni az ujjaival és miért nem hagyjátok, hogy a gyermek "elolvassa ujjaival" ami élővé teszi számára belső raktára kincseit ? Aztán meg miért gondoljátok, hogy van értelmes válasz arra amikor ráförmedtek: Most miért csinálod ezt, nézd meg hogy összekoszoltad magadat ?! Mit mondhatna a gyermek a hely és idő nélküli élmény világról, annak aki elfelejtette? Inkább arra kérlek hunyd le szemed és dugjátok össze fejeteket, dimenziókat félretéve...

Ma is úgy választok könyvet pl. vásárláskor, hogy a egy számomra kellemes laza kéz tartással végig húzom ujjaim az sorakozó könyveken.

Aztán önálló lakást kaptak Szüleim és nyílván nincs abban semmi különös, hogy a könyvesbolt melletti lépcsőház egyik emeletére költöztünk. Akkoriban nem volt több könyvesbolt a városban. Ma is itt van a lakásunk. A város azóta Dunaújváros lett, a könyvesbolt csődbe ment és 4 éve papír írószer van a helyén.

Juditka ajándéka

Anyám szerint Juditka állandóan az ágyamnál ücsörgött. Őt ez nagyon aggasztotta. Elmondása szerint ,korábban sosem kérdezősködőtt nővérem arról miért más az ő keze mint a többi gyereké, de megszületésem után ezzel nagyon sokat foglalkozott. Naphosszatt ott volt az ágyamnál és nézegettt engem. Sosem tudott volna olyan képet készíteni mint ami itt látható ,mert ujjai nem váltak el egymástól. Ő négy éves volt én egy, amikor meghalt. Anyám a háztartási munkában rohangálva néha ránk nézett kérdő tekintettel: minden rendben van ? Így aztán elég felületes tapasztalatai lettek arról, ami valójában történt Juditka és köztem. Nem csak üldögélt az ágyam mellett, hanem kezét rám tette, próbált megsimogatni és hihetetlenül erős érzelmeket, gondolatokat adott át nekem nap mint nap. Tudom, hogy az általános felfogás szerint az egy éves gyermekkel az etetésen és dögönyözésen kívül nem nagyon lehet mást kezdeni. Ez nincs így. Juditka szerencsére nem volt ilyen "okos" és azért mert még csak egy éves voltam ,nem kezelt úgy engem mint egy értelmi fogyatékost" szokás a világban. Ezért szeretném, most elmondani, akkor is ha elszáll a szó a semmibe mindazt amire tanított.

A gyermek hálás azért a testért amit kapott,és eredendő öröm számára, hogy beléphet a világba vele. Minden nyugtalanság, rettegés, a megalázottság érzése teljesen idegen tőle. A külső világ ülteti ezt el belé . Juditka szerette a kezeit,úgy ahogy voltak. Amikor pólyámra helyezte , forróság áradt felém és sokkal több szeretet mint amit Anyámtól valaha is kaptam. Csodálatos erőket hordoztak ezek a kezek.Nem tiltakozott az ellen, hogy műtétekre hurcolták, mert látta, hogy ez mennyire fontos a szüleinknek. Anyám horrorisztikus erővel adta elő, hogy egy alkalommal ollót dugott nővérem a rácsok közé, szerint nyilvánvalóan le akarta vágni az én ujjaimat. Ez persze csacsiság és egy percre sem hittem el neki, de nem is vitatkoztam. Anyám kiválóan tudott mesélni. A valósághoz sokkal közelebb áll az a film, amit már felnőtt fejjel láttam és a címe Ollókezű Edvárd .(akit érdekel járjon utána..) A pszichológia, nem kevéssé M.Montessori csodálatos kutatásának elkezdte felfedezni a gyermekek képességeit az első években. Ami akkor történik, a gyermek tudatalattijába ívódik bele nagyon mélyen.Tudnivaló, hogy a tudattalatihoz képeken át vezet az út, és ami itt van azt egész életünkön át bármikor használatba vehetünk. Szerencsés vagyok, hogy olyan csodálatos nővérem volt aki ágyamhoz ült és kincsekel árasztotta el a "tudattalatti kamráit". Nem ritkán esett meg velem, hogy vonaton, vagy egy park padján üldögélve egyszer csak fogyatékos gyermek dörgölődött hozzám , vagy mászott az ölembe akit azelőtt sosem láttam. Az legalább olyan sokszor, hogy a fülembe súgta valaki, amikor önfeledt kacagással játszodtunk egy gyermekkel -- ugye milyen aranyos, pedig tudod van az a problémája . Én nem egyszer csak erre néztem meg jobban a gyermeket, mostmár a "többség" szemüvegét feltéve, hogy miröl is van szó, Mivel addig észre sem vettem ,hogy "probléma" lenne. Mindenkinek joga van fogyatékossága kihívásaihoz, mert ERŐT is kap a fogyatékossággal együtt. A legtöbbet akkor tehetjük érte, ha bízunk ebben az erőben és támogatjuk megelevenedését. Ez a másfajta szemüveg- ami valójában nincs is- és ami megmutatja, hogy mindnyájan fogyatékosok vagyunk, másrészt amin át mindneki éppen úgy jó ahogy őt a menny és föld szeretete hordozza itt - JUDITKA AJÁNDÉKA..

Reinkarnáció? Juditka.

Juditka volt a nővérem. Találkozásunk tűnékeny volt. Ő mindössze négy éves én alig egy, amikor elkészült róla az a fotó ami a ravatalon mutatja. Körötte liliomok. Ez is megporosodott kép. Anyám olykor megmutatta, de sosem váltott ki belőlem semmiféle érzelmet. Szépek voltak a liliomok. Ami szinte naponta borzolt az egy másik fotográfia volt. Ott függött a falon. A nővérem rongyból készült de szép nagyocska babát tartott az egyik kezében. Pontosabban kicsavart karral lógott a baba az oldalán. Nővéremen szép fodros ruha, vakitóan fehér gallér és a másik keze a ruhái redői között bújt meg. Szeme csodálatosan, ragyogóan kéklett, haja méz sárga, bőre alabástrom. Nagyon szép kislány volt. Mindenki arról kezdett történeteket mesélni a közeli rokonságban , ha szóba került milyen okos volt. Anyám nővére szerint olyan volt mint egy kisöreg. Mindenhez felnőttként és csuda okos dolgokat kijelentve közeledett.

Bezzeg a Juditka..!!! Ez a mondat mindennapos volt apró gyerek koromban. Anyám gyakran érezte úgy hogy közölnie kell a világgal és persze velem, hogy neki rendkívüli gyermeke született egykoron, akinek ez itten - mármint én- a nyomába sem érhet .

Amikor néhány napja levettem a falról a képet, a megüresedett lakásban az albérlő jelöltre várva, talán valamiféle elégtételt, vagy ellenséges borzongást kelelt volna éreznem Juditka iránt? Nem így volt. De Juditka és én - ez már egy másik történet.. Nemrég Kácsra utazva kitérőt tettem Zemplénbe szülő városomba és elmentem a temetőbe, Juditka sírjához. Ismét az a megfoghatatlan szomorúság járt át ami legelőször amikor felnőttként ennél a sírnál jártam. A feliraton világosan olvasható: Kövesdi Julianna. Juditka sosem létezett. Juliska volt aki szaladgált Anyám szoknyája körül. A névadás teljesen egyszerű logika szerint történt Apámnál. Az első leány édesanyja a második majd a nővére nevét fogja viselni.

A mindennapos Juditka idézésnek, váratlan esemény vetett véget. Anyám legfiatalabb testvérénél Árpádnál kislány született,. Egy városban laktak velünk és természetesen amint lehetet elmentünk meglátogatni a lánykát. Ez Anyám szigorú elvei szerint történt vagyis meg kellett várni, amíg eltelik pár hét, nehogy megfertőzzük a kicsit. Aztán végre elmehettünk. Anyám csinos ajándékcsomagot csinált amit megérkezve nagy örömmel fogadtak, de kérték várjunk picit, amíg felébred a lányka. Jókedvű beszélgetésünk gőgicsélés szakította meg. Anyám habtiszta zsebkendőjéért nyúlt, amit arca elé tartott nehogy megfertőzze a kicsit és át mentünk a másik szobába. Én az ajtó félfánank dőlve figyeltem. Láttam, hogy Anyám görcsösen szorítja arcához a kendőt és egyetlen szót sem szól. A szülők boldogan árasztják magukból a történeteket, aztán kikapták a kiságyból a gyermeket, aki gőgicsélve nézelődött. Ekkor én merevedtem meg .A kislány olyan módon hasonlított Juditkára, hogy képtelen vagyok ezt elég hitelesen visszaadni. Dobolt a halántékom a belső nyugtalanságtól és szokott rosszaságommal elkezdtem nyafogni, hogy menjünk már haza!!!

Otthon Anyám azonnal bement a szobába és fojtottan néha feltörő hörgéseket hallatva zokogott. Nem akart sírni. Miért, Istenem mért mondta néha nyögve. Mikor résnyire nyitottam az ajtót láttam hogy ül a fotelben és ökölbe szorított kezeit néha a mellére szorítja aztán megpihenteti maga mellett a következő mozdulatig. Mikor meglátta hogy leskelődöm intett, hogy menjek el. A legjobban ökölbe szorított kezére emlékszem. Tudom, hogy a legjobban ez fájt neki. A Juditka hasonmásaként gügyögő gyermek, gyönyörűségesen gömbölyű ujjakkal, egészséges kezekkel született. Az én nővérem súlyos fejlődési rendellenességgel jött világra.Kezei eldeformálódtak, ujjaiból néhány összenőtt.Kacska kezűnek mondták ezt arrafelé. Sok műtét sem tudott javítani helyzetén, Ezért dugta kis kezét ruhái redőibe és ezért nem tudta megfogni úgy a rongybabát, hogy az ne lógjon esetlenül amikor fotózzák a műteremben.

Ettől a naptól elmaradt a riogatás Juditkával.

Anyám születésnapja

Nem határoztam el előre, hogy bloggot kezdek írni. A dologgal szemben fenntartásaim vannak, és a blogg szót kifejezetten kerülni fogom, mert sokkal szebben hangzik a NAPLÓ.

Így aztán magam is meglepődtem amikor a kattintgatások ide vezettek. Nem értem . Milyen sodrása van ennek a napnak, amitől elindult ez a monológ? Aztán megláttam a mai dátumot.2007 szeptember 6. Anyám születésnapja. Anyám 2005 június 13-án ment el. mások úgy mondják meghalt.Úgy ment el ahogy élt. Konok erővel vitte keresztül amit akart. El akart köszönni lányától és unokáitól ezért hiába állt meg a szíve ő mégis viszzajött és lélegeztető gépen várta, hogy elköszönhessen tőlünk. Már nem beszélt de tekintete átforrósodott, keze megrezdült amikor körülálltuk ágyát. Mindnyájan akartuk, hogy pár percre kettesben legyünk vele, aztán kitámolyogtunk az intenzív osztályról Apánk remélte a lehetetlent. Mikor hazaértünk , alig ültünk le csengett a telefon. Meghalt az anyám.

Anyám, akit annyira megviselt első gyermeke váratlan halála, hogy engem már nem is mert megsimogatni. Hiszen az a másik is reggel még nevetve szaladgált, ő elment a munkába , a munkahelyén csörgött a telefon a lányod a kórházban van súlyos agyhártyagyulladás. Nem lehet segíteni rajta Ötvenes évek. A halál rejtélyesen járt kelt gyerekek között., akiket nemrég himlő ellen oltottak be. A tű volt rossz , az oltó anyag ? Ki tudja. terjedt a
szóbeszéd..

Anyámnál gondoskodóbb asszonnyal sosem találkoztam, de ridegebbnél sem. Abban a néhány utolsó pillanatban amíg az ágya fölé hajoltam szorítottuk egymás kezét. Ami történt köztünk kettőnk legbeslőbb dolga.
Hiszek a reinkarnációban. Anyám különösebb asszony volt semhogy most le tudnám festeni akár csak halványan is. Ami volt eluszik lassan és ami van , ahol van az még nem lebbentette fel fátylát.
Látod mama, itt ez a napló ! Ami bennem van az már nem te vagy, hanem mindazok a képek élmények amik belém ivódtak, vagy ahogy mondani szokás az emlékeim rólad. Olyan ez mint a film és s film szereplői. Tovább visszük a filmszalagot, visszajátszuk, de jól tudjuk hogy csak képek.
Ez a napló is csak szavak. Nem szívesen fogtam hozzá. Mégis van valami, vannak még képek amiket le kell porolni és aztán szelíden tovább menni. Bátorság mama.